Minden hangszigeteléssel és akusztikával foglalkozó szakember szíve csücske a stúdió építés. Itt teljesedhet ki a “szakmaiság” mind a tervezés mind a kivitelezés folyamatában.
Persze stúdióból is sok féle lehetséges és ezek mindegyike más-más kihívást tár az építők és tervezők elé. A teljesség igénye nélkül: szövegfelmondó és szinkron stúdió vagy ennek keverő stúdiója, rádió stúdió, zenei keverő stúdió és ennek feljátszó szobája, nagyzenekari felvevő vagy esetleg zörej stúdió.
Mindben az a közös, hogy a tervezett funkcióra optimalizáltan a lehető legjobb hangzást tudja biztosítani az ott folyó munkához és a környezeti hatásokat, zajokat maximálisan sikerüljön távoltartani a belső tértől.
Tehát kijelenthetjük, hogy minden stúdió más és más, és mind megérdemli a funkciójának legmegfelelőbb tervezést. Például egy amatőr zenekar próbatermének fő feladata, hogy a környezetet megvédje a zenekar “kezdeti botlásainak” zajártalmától és megfelelő akusztikát biztosítson a gyakorláshoz. Legtöbbször az is igen fontos, hogy az építés költsége is nagyon alacsony legyen.
A másik véglet egy olyan zenei vagy reklámfilm keverő stúdió kialakítása, mely a kereskedelmi szektorban tevékenykedik. Itt a professzionális felszerelés és a lehető legtökéletesebb akusztika mellett a belső design is fontossá válik. Hiszen a megrendelőt itt kell meggyőzni, hogy ez az a stúdió, ami maradéktalanul meg tudja valósítani az elképzeléseit, és ugyanitt kell bemutatni az elkészült anyagokat, miközben a megrendelő kényelmes fotelban, luxus berendezési tárgyakkal körülvéve élvezheti a stúdió szépségét és a szolgáltató profizmusát.
Tehát elmondhatjuk, hogy minden felhasználási terület, minden stúdió és minden megrendelés teljesen egyedi, és ez teszi a feladatot igazán széppé és vonzóvá, továbbá valódi kihívássá.
Hangsúlyozzuk, hogy ez az érzés teljesen szubjektív, mi mégis ezt éljük meg minden egyes munkánk során. 🙂
A fentiek megvalósításában és természetesen más számos felmerülő kérdésben segítenek kollégáink, legyen szó tervezésről, akusztikai mérésről, megfelelő anyagkiválasztásról vagy akár a kivitelezésről.
Kollégáink elérhetőségeit a kapcsolat menü pont alatt találja